2014. június 12., csütörtök

Árfolyam előrejelzés

A különböző internetes pénzkeresési oldalakon gyakran reklámozzák azt a "trükköt", hogy a profikat utánozva akár pénzügyi ismeretek nélkül is nyereségre tehetünk szert. A pénzügyekben vagy matematikában tapasztaltak talán már itt sejtik: a dolog nem működik. Senki sem tudja ugyanis a véletlennél jobban megjósolni az árfolyamok változásait.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyanok, akiknek eddig minden jóslásuk úgy-ahogy bejött. Valahogy úgy működik ez, mint ha fognánk 16 embert, kettesével párba állítjuk őket, és minden pár döntene, hogy melyikük szavaz arra, hogy fej, melyikük arra, hogy írás lesz a dobás végeredménye. A 16-ból 8-an biztosan eltalálják, őket (a nyerteseket) ismét párba állítjuk, megint előrejelzést adnak, és 4-en megint találni fognak, ők lesznek azok, akik eddig mind a két alkalommal eltalálták a dobás eredményét. Ismét párba állítjuk őket, és lesz két nyertesünk - ők eddig mind a három dobás eredményét eltalálták. Vajon van valamilyen különleges tudásuk? Nincs, egyszerűen csak a játék felépítéséből adódóan kell lennie ilyen embereknek a 16 emberünk közül. Ha nem 16, hanem több játékossal indítunk, akár olyanokat is találhatunk, akik egymás után 20-30 alkalommal eltalálják, hogy a pénz fejre vagy írásra fog esni, és mindez semmit sem mond arról, hogy a következő jóslatuk bejön-e. Ott ismét 50% esélyük van, mint bárki másnak.

Mivel sokan foglalkoznak az árfolyamváltozások megjóslásával, szükségszerűen lesznek olyanok, akik merő véletlenségből sikeresek. Mégsem érdemes másolni őket: az árfolyammozgások valójában előrejelezhetetlenek.

2014. június 3., kedd

Bankkártya biztonsági kód

A bankkártyák többféle biztonsági kódot is használnak annak érdekében, hogy ne lehessen visszaélni velük.

A CVC1 (card verification code) vagy CVV1 (card verification value) a kártya mágnescsíkján található titkos kód, amit a terminálok automatikusan leolvasnak. Ennek az ismerete bizonyítja a bank számára, hogy a bankkártya fizikailag is jelen van a vásárlás helyén. Sajnos a kód a kártya klónozásával másolható.

Az érintés nélküli vagy chipes kártyáknak más ellenőrző kódjuk van, pl.  iCVV vagy dinamikus CVV.

Az ezeknél ismertebb CVC2 vagy CVV2 kódot a neten szokták kérni vásárlásokkor. Ezek nincsenek tárolva a mágnescsíkon vagy más helyen, ismeretük azt bizonyítja, hogy nem csak a kártyaszámot tudod, hanem a kártya túloldalán lévő kód utolsó 3 (esetenként 4) számjegyét is. Ez a kód nem számolható ki algoritmikusan, egyszerűen egy véletlen kód, amit a bank össze tud vetni a nála tárolt kóddal, hogy helyes-e. Mivel a bankkártyán látható információk így alkalmasak netes vásárlásra, fontos, hogy óvjuk ezt a kódot az avatatlan szemek elől. A legjobb, ha feljegyezzük magunknak, és utána leragasztjuk, hogy a vásárlásaink során mások ne tudják lenézni.

2014. május 30., péntek

Személyi szám a bankszámlaszámban

A személyi szám az egyes embereket egyértelműen azonosítja, így itthon természetesen személyes adatnak minősül, és nem szívesen adjuk ki másoknak ok nélkül. Izlandon nem védik ennyire a személyiségi jogokat - ott minden személynek és cégnek is van személyi száma, úgynevezett kennitala-ja, és a bankszámlaszámok vége hogy-hogynem minden esetben ez a 10 jegyű szám. Így egy bankszámlaszámból nem csak a bank, de annak pontos tulajdonosa is azonnal látható.

2014. május 24., szombat

Banktitok

Svájc és Luxemburg után most Ausztria is kötelezettséget vállalt, hogy automatikusan bejelenti a betétesek hozamait az adóhatósághoz. Az itt írottak alapján 2017-ig sokan mások csatlakoznak még az egyezményhez.

Ismét képbe kerül tehát a már sok helyen leírt tanács: bár elsőre talán másképp látszik, pénzügyi szempontból nem éri meg adót csalni. A fekete pénzzel nem sokat tudsz kezdeni: nem lehet sehol befektetni, mert rögtön nyoma lesz. Nem vásárolhatsz belőle ingatlant, autót vagy más értékesebb dolgot, mert jöhet a vagyonosodási vizsgálat.

A kiszámoló blog kiszámolta :), hogy 10 millió Ft adóelkerüléssel 5 év alatt másfél millió Ft-ot bukunk a fentiek miatt, akkor is, ha a hatóság nem jön rá. Olvasd el a cikkét itt!

2014. május 15., csütörtök

IBAN szám generálás és ellenőrzés

Az IBAN szám országonként eltérő méretű, de maximum 34 karakterből állhat. Magyarországon a hossza 28 karakter.

Az első két karakter az ISO 3166 szabvány szerint az országot azonosítja (Magyarország esetében ez HU), a következő két karakter ellenőrző karakter, aminek a célja az, hogy könnyen észrevehető legyen, ha a bankszámlaszámot elgépeltük, ezt pedig az adott országban érvényes bankszámlaszám követi.

Az ellenőrzőszámot a következőképpen kell kiszámítani:
  • képezzünk a bankszámlaszámból egy mesterséges IBAN-t, ahol az ellenőrzőszám helyén 00 áll
  • töröljünk minden olyan karaktert, ami nem szám vagy betű (tehát szóközt, kötőjelet) - ez az úgynevezett BBAN
  • az első négy karaktert rakjuk a szám végére (tehát magyar bankszámlaszám esetén most ott tartunk, hogy "[bankszámlaszám]HU00"
  • a betűket alakítsuk számjeggyé az alábbiak alapján: A=10, B=11, C=12, D=13, E=14, F=15, G=16, H=17, I=18, J=19, K=20, L=21, M=22, N=23, O=24, P=25, Q=26, R=27, S=28, T=29, U=30, V=31, W=32, X=33
  • alkalmazzuk az ISO7064 által leírt MOD 97-10 módszert
A MOD 97-10:
  • balról haladva fogjuk az első 9 számot (jelöljük ezt N-el, az eredeti számot pedig E-vel)
  • számoljuk ki N mod 97-et (azaz osszuk el 97-el, és nézzük meg, hogy mennyi a maradék)
  • ha az eredmény kisebb, mint 10, az elejére helyezzünk egy 0-t
  • képezzünk egy új számot, ami a fenti eredményből, és az eredeti szám következő 7 karakteréből áll (ha kevesebb mint 7 karakter maradt, akkor rövidebb lesz az új számunk), legyen ez az új N-ünk
  • folytassuk a második lépéstől mindaddig, amíg fel nem használtuk az eredeti szám (E) összes számjegyét
  • az eredményt vonjuk ki 98-ból, és ez lesz az ellenőrző számunk
Ha az ellenőrző számot ellenőrizni szeretnénk, az utolsó lépés helyett a MOD 97-10-ben kapott utolsó eredményt hasonlítsuk össze E mod 97-el - ha az eredmény egyezik, akkor a bankszámlaszám helyes.

2014. május 14., szerda

Hitel rögtön?

A hitel - különösen most, a válság bekövetkeztével - rizikós üzlet, és a gyorshitel még rizikósabb. Minél kevésbé tud a bank megbizonyosodni arról, hogy képes vagy fizetni, vagy minél több dolog utal arra, hogy nem vagy az (nincs állandó jövedelmed vagy csak nagyon kevés van, BAR listás vagy, nincs fedezeted stb.), annál rizikósabb a kölcsön, és ezt a rizikót természetesen neked kell megfizetned nagy THM formájában.

A probléma ezzel az, hogy könnyen végtelen spirálba kerülhetsz: minél kétségbeesettebben van szükséged a pénzre, minél kevesebb pénzed van, annál drágább a hitel számodra, amit természetesen annál nehezebb is visszafizetned, így könnyen meglehet, hogy évtizedekig csak fizetsz, miközben a tartozásod szinte semennyit nem csökken.

Kinek érheti meg a gyorshitel? Semmiképpen nem annak, aki gyorsan szeretne egy új TV-t, utazást vagy akár csak ételt venni. Az azonnali hitel akkor érheti meg, ha a kapott pénzt nagyon jól be tudod fektetni, például mert vállalkozásod van, kell egy gyors segély a fennmaradáshoz, és más lehetőséged már nincsen.

Ne feledd, a bankok igazából annak adnának a legszívesebben kölcsön, akiknek egyáltalán nincs rá szükségük.

2014. május 7., szerda

Citi Life hitelkártya vélemény

Citi Life hitelkártya vélemények több oldalon is olvashatóak, azonban a fő kérdéseket a legtöbb helyen nem érintik.

Nézzük csak, mit is tud a Citi Life hitelkártya! Ha az Interneten adod le a jelentkezésedet, (jelen sorok írásakor) rögtön 15000 Ft ajándékot kapsz. A vásárlások után jóváírás jár - a Cinema City mozijegyek 10%-al olcsóbbak, ha ezzel a kártyával vásárlod őket, a Lidl-s vásárlásaidból 3%-ot visszakapsz, ugyanígy olcsóbban tankolhatsz, vásárolhatsz könyveket, laptopot és így tovább - minden vásárlásnál jár valami kedvezmény.

Hol van akkor a buktató? A Cinema City valószínűleg állja a kedvezményed nagy részét, de a többi cégnél valószínűbb, hogy a Citi banknak veszteséges, ha a kártyájukat használod. Ezen felül még hitelt is kapsz ingyen (feltéve, hogy időben visszafizeted), miért lehet jó ez a banknak?

Nos, a helyzet az, hogy a legtöbb kártyabirtokosnál előfordul, hogy nem tudja visszafizetni a felhasznált hitelkeretet időben, vagy csak megfeledkezik róla. Ha csak egy kicsit is késel, a kamatmentességnek vége, ha átléped a hitelkeretet, szintén fizetsz, ha pedig készpénzt szeretnél felvenni a kártyáról, megint csak rosszul jársz. A legtöbb ember beleesik ezekbe a csapdákba, így a banknak máris nyereséges lesz az ajánlat.

Mi tehát a megoldás? Legyél tudatos hitelkártya tulajdonos! Ne késs a visszafizetéssel, ne lépd túl a hitelkeretedet és ne vegyél fel készpénzt! Ha jól használod a kártyát, sokat spórolhatsz vele. A legfontosabb persze, hogy látogasd meg a kártya oldalát és olvasd el a felhasználási feltételeket, hiszen ennek ismerete az, ami végül meghatározza, hogy nyersz vagy veszítesz a kártyával.

2014. április 30., szerda

Magyar Forbes magazin előfizetés kedvezménnyel

A Forbes magazin Amerikában már több mint 90 éve megjelenik, idén azonban végre Magyarországra is eljutott, így anyanyelvünkön is olvashatjuk a tartalmát.

A Forbes Magarország oldala a külföldi sitehoz képest még elég puritán, maga a magazin azonban nagyon kellemes meglepetést okozott számomra. A lapban magyar sikertörténetek is olvashatóak, így például a Manna szappanról vagy az Extreme Digital felfuttatásáról, arról, hogy hogyan jutottak el idáig, és mik a terveik. Ezek a cikkek különösen érdekesek és motiválóak lehetnek minden kezdő vagy wannabe-vállalkozók számára. :)

A legfrissebb szám tartalmáról a Forbes oldalán tájékozódhatsz. A magazin előfizetése esetén 20% vagy akár 30% kedvezményt is kapunk.

Nyugdíjbiztosítás adókedvezménye

Az idei év nagy sikerterméke a nyugdíjbiztosítás, hiszen az adó törvények változása most lehetővé teszi az adójóváírást. Az adókedvezmény az éves SZJA 20%-a, évi 130 ezer Ft. Az adóvisszatérítést a korábbiakkal szemben nem utalja el nekünk a NAV, hanem a biztosítóhoz megy a pénz, aki befekteti azt számunkra.

Vitatott, hogy érdemes-e 40 évre előre tervezni, de ha már közel a nyugdíj, érdemes lehet élni ezzel a lehetőséggel.

2014. március 31., hétfő

Bankszámlaszám felépítése

A bankszámlaszám nem csak magát az ügyfelet, de az általa használt bankot és bankfiókot is azonosítja.

Bankszámlaszám felépítése

Kétféle formátum létezik, az egyik 2*8, a másik 3*8 számból áll.

Az első három szám az úgynevezett GIRO-kód, amelyet az MNB határoz meg, és a bankot azonosítja. Pl.
CIB: 107
Citi: 108
Erte: 116
ING: 137
MNG: 190
OTP: 117
Raiffeisen: 120

A GIRO-kódok listája az MNB oldalán található.

A következő 4 szám a bankfiókot azonosítja. Ennek használta változó, de egy kis netes keresgéléssel általában kideríthető, hogy mit takar, bár egyes bankoknál (pl. OTP) csak a főfiók tudható így meg.

A 8. szám egy ellenőrző szám, ami alapján észrevehető, ha a bankszámlaszám el lett gépelve.

A következő számnyolcas az ügyfelet azonosítja, itt a 8. szám ismét ellenőrző számként funkcionál.

A harmadik számnyolcas szintén az ügyfélazonosító része, ezt a bankok az alszámla jelölésére szokták használni (2*8-as formátum esetén ez elhagyható vagy 8 db nulla). Az utolsó karakter itt is ellenőrzőszám.

Bankszámlaszám ellenőrző algoritmus

A létező GIRO-kód ellenőrzésén kívül a 8. ellenőrző számok vizsgálatával is meggyőződhetünk arról, hogy az adott bankszámlaszám helyes-e. A 9, 7, 3, 1 számsor számaival kell sorra megszorozni a bankszámlaszám egyes számait, azaz az 1. számot 9-el, a másodikat 7-tel, a harmadik 3-mal, a negyediket 1-el, az ötödiket 9-el és így tovább, az eredményeket össze kell adni, és a kapott számnak 10 egész számú többszörösét kell kiadnia (azaz 0-val kell végződnie az eredménynek). Ha nem így van, a bankszámlaszám hibás.

2014. március 29., szombat

Bank blog

Üdvözöllek a bank kérdés blogon! :) Az oldalon igyekezni fogok hasznos tanácsokkal szolgálni különböző pénzügyi és banki kérdésekben, fontos azonban, hogy mindez nem számít pénzügyi tanácsadásnak, csupán magánvéleményemet írom le az egyes kérdésekben. A felmerülő esetleges veszteségekért, károkért, problémákért semmilyen felelősséget nem vállalok, és senkit sem buzdítok semminek a kipróbálására vagy ki nem próbálására. :)

Most tehát, hogy mindezt tisztáztuk, bele is kezdhetünk a dolgokba! Remélem, tudok majd valami hasznosat mondani.